Ezúttal nem aludtunk sokat, mégis frissen ébredtem, a tengeri levegő csodákra képes akkor is, ha az ember alszik. Szóval 7.00-kor ébresztő, csomagolás, zuhany. Egy csendes ima, hogy az autó a hotel előtt parkol, majd következett a szokásos croissant és capuccino, ezúttal a hotellel szemben lévő Cafe La Canebiére teraszán. A reggeli ezúttal 9,50 euro volt, ami már jelezte, közeleg a fő szezon kezdete (ha 2 héttel később jövünk, a 150 eurós hotel Kallyste 250 euro lett volna...). Nézelődtünk egyet, figyeltük a reggeli forgalmat, majd elbúcsúztunk Ajaccio városától.
A szépen kitáblázott N196-os úton végig a Bonifacio irányt követve megállás nélkül mentünk Proprianoig. A 65 km-es utat szinte végig padlógázon abszolváltuk, így alig 50 perc alatt odaértünk. Útközben láttunk ugyan letérőt Filitosa irányába, ám ember legyen a talpán, aki ilyen tempó mellett le tud kanyarodni (még ha a 65 km 50 perc alatt átlagsebességnek eléggé vicces...).Ezért Propriano előtt tértünk le a D157-re, és a Tour de la Calanca-nál, a tengerparton mentünk meglátogatni Filitosat.
Ezekek az utakat lehántolt törzsű vörös fák övezték, picit szomorúan hirdetve, hogy Korzika parafa-nagyhatalom. Később elvékonyodott az úttest, ráadásul a mi sávunkba 20 cm mély árok volt ásva, minek következtében alaposan vissza kellett venni a tempóból. 9.47-kor, 82 km megtétele után megérkeztünk a tűzforró Filitosaba.
Filitosa az emberiség fennmaradt csodái közé tartozik, mondjon bárki bármit. 10 útleírásból 6 biztosan leírja, hogy nem más, mint egy halom kő, egyszerű kavicsbánya drága belépőért. És valóban, míg Korzika többi részét maga a természet formálta csodássá, addig ez "csak" egy ember alkotta ősi emlék - van, akinek megérinti a lelkét, van, akinek nem... Én minden esetre semmiképp sem akartam kihagyni, nem véletlenül szerettem volna 15 éves koromig régész lenni. Filitosa csak egy része a korzikai megalitikus kultúrának. Már 1810-ben említették először, hogy valamiféle kövek vannak a bokrok között, de csak 1946-ban kezdődött el a feltárás, a földek tulajdonosa ekkor kereste meg az archeológusokat. Az itt talált legrégebbi emlékek - kerámia maradványok immár 8000 évesek. A megalitek (primitív építmények általában bazalttömbökből) 6000 évesek, a dolmének (kőasztalok) és menhirek (emberalakok) még fiatalabbak, 2-4000 évesek.
A bejáratnál kellemes klimatizált pénztár fogadott, fejenként 5 EUR a belépő és újabb 5 EUR a könyvecske, amit lehetetlen visszautasítani. FV, a 2. legnagyobb menhir kópiája köszöntött a bejárat után, a 3 tonnás, 3 méter magas kőszobor tiszteletet ébresztett bennünk a letűnt kor embere iránt. Egyszobás mini múzeum következett, ahol 4 francia hajlongott a sötétben már jópár perce. Felkapcsoltam a villanyt, úgy néztek rám, mint hajótöröttek a megmentőikre... A tárlat nem sok nyomot hagyott bennünk, nehéz elképzelni pár maradványból, miről is van szó, szerencsére a füzetecske nagyon jó volt és segített beindítani a fantáziám.
A szépen kitáblázott N196-os úton végig a Bonifacio irányt követve megállás nélkül mentünk Proprianoig. A 65 km-es utat szinte végig padlógázon abszolváltuk, így alig 50 perc alatt odaértünk. Útközben láttunk ugyan letérőt Filitosa irányába, ám ember legyen a talpán, aki ilyen tempó mellett le tud kanyarodni (még ha a 65 km 50 perc alatt átlagsebességnek eléggé vicces...).Ezért Propriano előtt tértünk le a D157-re, és a Tour de la Calanca-nál, a tengerparton mentünk meglátogatni Filitosat.
Ezekek az utakat lehántolt törzsű vörös fák övezték, picit szomorúan hirdetve, hogy Korzika parafa-nagyhatalom. Később elvékonyodott az úttest, ráadásul a mi sávunkba 20 cm mély árok volt ásva, minek következtében alaposan vissza kellett venni a tempóból. 9.47-kor, 82 km megtétele után megérkeztünk a tűzforró Filitosaba.
Filitosa az emberiség fennmaradt csodái közé tartozik, mondjon bárki bármit. 10 útleírásból 6 biztosan leírja, hogy nem más, mint egy halom kő, egyszerű kavicsbánya drága belépőért. És valóban, míg Korzika többi részét maga a természet formálta csodássá, addig ez "csak" egy ember alkotta ősi emlék - van, akinek megérinti a lelkét, van, akinek nem... Én minden esetre semmiképp sem akartam kihagyni, nem véletlenül szerettem volna 15 éves koromig régész lenni. Filitosa csak egy része a korzikai megalitikus kultúrának. Már 1810-ben említették először, hogy valamiféle kövek vannak a bokrok között, de csak 1946-ban kezdődött el a feltárás, a földek tulajdonosa ekkor kereste meg az archeológusokat. Az itt talált legrégebbi emlékek - kerámia maradványok immár 8000 évesek. A megalitek (primitív építmények általában bazalttömbökből) 6000 évesek, a dolmének (kőasztalok) és menhirek (emberalakok) még fiatalabbak, 2-4000 évesek.
A bejáratnál kellemes klimatizált pénztár fogadott, fejenként 5 EUR a belépő és újabb 5 EUR a könyvecske, amit lehetetlen visszautasítani. FV, a 2. legnagyobb menhir kópiája köszöntött a bejárat után, a 3 tonnás, 3 méter magas kőszobor tiszteletet ébresztett bennünk a letűnt kor embere iránt. Egyszobás mini múzeum következett, ahol 4 francia hajlongott a sötétben már jópár perce. Felkapcsoltam a villanyt, úgy néztek rám, mint hajótöröttek a megmentőikre... A tárlat nem sok nyomot hagyott bennünk, nehéz elképzelni pár maradványból, miről is van szó, szerencsére a füzetecske nagyon jó volt és segített beindítani a fantáziám.
 |
| A középső emlékmű és a menhir szobrok |
Sajnos a 6000 éves ősi település egy része újjászületett a környező házak falaiban, akárcsak a római kolosszeum, ez a hely is kőbányaként funkcionált. A "főtér" mégis jó kivehető, a 140x40 méteres terület. A bal oldalon egy csaknem 8000 éves település maradványai láthatók - hirdeti a gombnyomásra a hangszóró.
 |
| A nyugati emlékmű. A háttérben a katonamenhirek |
 |
| Az 5 katonamenhirből 4 látható |
A nyugati rész barlangot, búvóhelyet és kőfejeket rejt, ezek alig 3000 évesek. A kis patakon (illetve ami belőle maradt) átkelve egy ősrégi olivafa alatt felbukkan az öt menhirkatona, közöttük a leghíresebb: a Tappa nevezetű. Az egyik oldala harcost ábrázol, a másik fallikus szimbólum. Én, személy szerint csak ajánlani tudom ezt a prehisztorikus központot.
 |
| A D57-es út... |
Kerek egy óra után a D57-es úton hagytuk el a történelem eme színfoltját, vagyis azon az úton, melyen eredetileg jöttünk volna. Azt hiszem felesleges részletezni a korzikai mellékutak mivoltját, Vezzone, Piana és a többi hasonló útnál már megtettem, illetve a kép magáért beszél. Annyit azért hozzátennék, hogy ez az útvonal valóban igényes, ez nem csak frázis. Azt hiszem ezt elmondhatja az a prágai rendszámú Audi sofőrje is, aki az utolsó pillanatban hozta vissza
a karavánját az útra...
Sartene városát a temetőtől fényképeztük le, ennyire futotta ezúttal. Ráadásul ezzel a fényképezővel a kép sem lett igazi, így a barokk templom és a katedrális, akárcsak a mesébe illő óváros csak az emlékeinkben maradtak meg. Alig 20 km-el délebbre található Roccapina, az utikönyvek szerint Korzika legromantikusabb fürdőhelye.
a karavánját az útra...
Sartene városát a temetőtől fényképeztük le, ennyire futotta ezúttal. Ráadásul ezzel a fényképezővel a kép sem lett igazi, így a barokk templom és a katedrális, akárcsak a mesébe illő óváros csak az emlékeinkben maradtak meg. Alig 20 km-el délebbre található Roccapina, az utikönyvek szerint Korzika legromantikusabb fürdőhelye.
 |
| A távolban Roccapina |
 |
| Roccapina, egy kedves, romantikus megálló |
Ez a rezerváció a bizarr szikláival, egyedülálló növény és állatvilágával valóban gyönyörű és utánozhatatlan, ám hibái is vannak. Először is nagyon nehéz megtalálni a letérőt a Coralli étterem után, a homokos part messziről világít, de utat sehol nem látni. Másodszor, a partra 2,5 km-es poros út vezet, amin még a terepjáró is lépésben haladt előttem, nem még én az Alfával. Harmadszor a magányosok és romantikusok kedvenc helyeként nem azt értettük, hogy a világ összes magányos embere ott gyűlik majd össze. Az utolsó szabad helyre parkoltunk le 12.58-kor. Bár a parton közel sem volt annyi ember, mint az autók szerint tippeltük, közel sem volt kihaltnak nevezhető. Sokan hajóval közelítették meg a partot, sokan viszont a hegyen át Erbaja nudista strandjára mentek tovább, ami csak gyalog közelíthető meg. A védett dűnék után finom sárgásfehér homok borította part következett, ahol feledhetetlen órácskát töltöttünk.
Bocca di a Testa-nál kereszteződéshez értünk - 25 km Porto Vecchio a sziget belsejét át, vagy 15 km Bonifacio a parton. Újabb szép tengerpartot remélve az utóbbi mellett döntöttünk. A sci-fi filmekbe illő lakatlan bolygót megszégyenítő táj, majd a fehér sziklák messziről hirdették: leértünk a sziget déli csücskére, Bonifacioba. Megállás nélkül folytattuk utunkat a D58-as úton, ez azonban zsákutcának bizonyult, ezért a D60-as úton visszatértünk az N198-ra. Ezzel nem számoltunk, Korzikán nem vezet mindig a tengerpartra az út, érdemes a térkép szerint válogatni. Az N198 Bonifacio és Porto Vecchio között húzódó 28 km-es szakasza hosszú idő után az első egyenes út volt, gyorsan ki is égettem a lerakódásokat az kipufogó rendszerből, a 180-as tempó simán tartható volt. Chiova d´Asinonál kezdődnek a híres fürdőző övezetek, Rondinara, Santa Giulia, Palombaggia. Mi Bocca dell´Oronál tértünk le, itt a térkép szerint és a valóságban is 10 km-es tengerparti út vezetett, remek kilátással a homokos partra, melynek többsége le van zárva, illetve magántulajdon. Kis olasz városkák ősi utcácskáira hasonlított ez az út. A tenger csábítóan hívogatott, és győzött, másodszor is a fürdés mellett döntöttünk. A fáktól picit piszkos partot ellensúlyozta a kristálytiszta víz és a finom homok. A sütkérezés és pancsolás kora este ért véget, mikor a part mentén elindultunk Porto Vecchioba. Ez a város teljesen más volt, mint az eddig ismert korzikai települések, a centrumot átszőtte a kommersz üzletek, a szűk utcák tele voltak kóválygó, szuvenírek után kutató turistákkal. A központ történelme a 16. században ért véget, mikor szinte teljesen lerombolták. A maláriából és egyéb betegségekből a 20. századból épült fel a város, azóta a turizmusból él, illetve természetes kikötőjét használja fel, hogy Korzika legjelentősebb városai közé küzdje fel magát.
Bocca di a Testa-nál kereszteződéshez értünk - 25 km Porto Vecchio a sziget belsejét át, vagy 15 km Bonifacio a parton. Újabb szép tengerpartot remélve az utóbbi mellett döntöttünk. A sci-fi filmekbe illő lakatlan bolygót megszégyenítő táj, majd a fehér sziklák messziről hirdették: leértünk a sziget déli csücskére, Bonifacioba. Megállás nélkül folytattuk utunkat a D58-as úton, ez azonban zsákutcának bizonyult, ezért a D60-as úton visszatértünk az N198-ra. Ezzel nem számoltunk, Korzikán nem vezet mindig a tengerpartra az út, érdemes a térkép szerint válogatni. Az N198 Bonifacio és Porto Vecchio között húzódó 28 km-es szakasza hosszú idő után az első egyenes út volt, gyorsan ki is égettem a lerakódásokat az kipufogó rendszerből, a 180-as tempó simán tartható volt. Chiova d´Asinonál kezdődnek a híres fürdőző övezetek, Rondinara, Santa Giulia, Palombaggia. Mi Bocca dell´Oronál tértünk le, itt a térkép szerint és a valóságban is 10 km-es tengerparti út vezetett, remek kilátással a homokos partra, melynek többsége le van zárva, illetve magántulajdon. Kis olasz városkák ősi utcácskáira hasonlított ez az út. A tenger csábítóan hívogatott, és győzött, másodszor is a fürdés mellett döntöttünk. A fáktól picit piszkos partot ellensúlyozta a kristálytiszta víz és a finom homok. A sütkérezés és pancsolás kora este ért véget, mikor a part mentén elindultunk Porto Vecchioba. Ez a város teljesen más volt, mint az eddig ismert korzikai települések, a centrumot átszőtte a kommersz üzletek, a szűk utcák tele voltak kóválygó, szuvenírek után kutató turistákkal. A központ történelme a 16. században ért véget, mikor szinte teljesen lerombolták. A maláriából és egyéb betegségekből a 20. századból épült fel a város, azóta a turizmusból él, illetve természetes kikötőjét használja fel, hogy Korzika legjelentősebb városai közé küzdje fel magát.
 |
| A független Korzikáért... |
Szerencsére a Hotel Aiglon Bylitis nem az óvárosban, hanem egy utcával lejjebb volt. Mint biztonságos és megnyerő környék talán nem vizsgázott jelesre, ám az út túloldalán egy veremszerű telken szabadon parkolhattam és a feliratok ellenére nem találkoztunk erőszakkal, illetve a "hazafiasság" egyéb megnyilvánulásával. Egy gyors zuhany után elindultunk az óvárosba, amely lényegében nem más, mint két párhuzamos bevásárlóutca tele étteremmel. Közöttük minden 15-30 méterben kereszutca, 2-3 étteremmel.
 |
| Porto Vecchio - erőd |
 |
| Le DonJon étterme Porto Vecchioban |
Az egyik keresztutcában egy kis étteremre esett a választásunk, a Le DonJon kedvességével, remek konyhájával nem okozott csalódást. Ezúttal is 3 fogásos menüt ettünk vörös borral. Ezúttal nem kellett sietnünk a vacsorával, a város nem tartogatott számunkra meglepetéseket. A legnagyobb élményt az jelentette, mikor a piacon összefutottunk azzal a képárussal, akitől 24 órával korábban a sziget túloldalán a képet vettük. A sok strandolás és a finom, illatos bor megtették a magukét, két fadarabként zuhantunk az ágyba és abban a pillanatban el is aludtunk.
 |
| A ma megtett út kékkel jelölve (245 km) |
| Portéka | Ár |
| Ajaccio reggeli | 10,00 |
| Ajaccio parkolás | 3,40 |
| Benzin (Esso Ajaccio, 23,59 l) | 25,01 |
| Belépő Filitosa | 15,00 |
| Víz | 0,70 |
| 2xCornetto a parton | 5,00 |
| Vacsora Porto Vecchio | 30,00 |
| Napi kiadás | 89,11 |
| Összesen | 891,09 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése