Útra kelünk

22.30-ra terveztem be az indulást, de a csomagolás picit elcsúszott, ráadásul akkor vettem észre, hogy a hátsó lámpa nem világít, így izzócsere következett. Végül 22.57-kor indultunk el. Pozsonyban teletankoltuk az autót, majd fél órával indulás után átléptük az osztrák határt, újabb fél óra múlva pedig már Bécsben voltunk. Röpültek a kilométerek egymás után, 3.35-kor már Németországban voltunk, 4.29-kor pedig 540 km után megálltunk Kufstein és Innsbruck között egy kis pihenőre. A kis pihenőből másfél órás hortyogás lett, 5.53-kor arra ébredtem, hogy hasamra süt a nap. Egy kis kávé és Black Magic keksz elfogyasztása után egy 2 km-es kitérőt tettünk Innsbruckba, a múltkori kiránduláson szerzett tapasztalataim kamatoztattam: majdnem 10%-al olcsóbb a benzin a városban, mint a sztrádán. Közben kivilágosodott, felébredtünk, szinte észrevétlenül magunk mögött hagytuk az unalmas autópályát.

Landecker alagút nyugat Ausztriában

7.38-kor a elhagytuk a Lichtenstein felé vezető utat és dél-délnyugati irányban Svájc felé tértünk a 6955 méter hosszú Landecker alagúton keresztül.

A svájci határ

Percre pontosan 8.00-kor léptük át az osztrák-svájci határt. Szerencsére előttem ment egy cseh Citroen, így a legújabb tiroli bajuszdivatot viselő nyugdíjas vámost nem gázoltam el - elfelejtettem ugyanis, hogy elhagyom az EU-t.

St. Moritz

Később viszont átkoztam a szegény cseht, olyan iramban szedte a kanyarokat, mint a kisiskolás a háromkerekűvel, egyenesekben viszont úgy odalépett, hogy nem tudtam előzni. Szerencsére jött egy tripla, de belátható kanyarkombináció, így újra saját ritmusban autózhattunk és 9.21-kor megérkeztünk St. Moritzba.

St. Moritz avagy hogyan születik a Milka csoki

St. Moritz ugyanolyan fogalom, mint Cortina d'Ampezzo, így nem is volt csoda, hogy ugyanazt a hibát követtem el, mint annak idején Cortinában. Hiába terveztem ugyanis 1 órás szünetet a városkára, megfelelő információ hiányában tettünk egy kört a Grand Hotel és Casino körül, majd megcsodáltuk a szarvasmarhák nemi aktivitását és indultunk is tovább.

Maloja

Svájc azonban nem lenne Svájc, ha nem lenne rengeteg néznivaló. Az utakon a luxusautók, sportautók és főleg a veteránok, az útszélen pedig a mesebeli táj. Például Maloja, ahol kedvünkre gyönyörködhettünk az érintetlen természetben és vásároltunk pár képeslapot.

Ebéd - immár Itáliában

10.38-kor már Itália útjait jártuk, elhagytuk Chiavennat. És nagyon éhesek voltunk, ideje volt elfogyasztani a magunkkal hozott hazait. Mivel az út szélén már egy órája nem láttunk padot, a kezembe vettem a dolgokat és betértem a hegyek közé. A fák hűs árnyékában, a hegyoldalból alázúduló vízeséstől nem messze fogyasztottuk el a májjal töltött csirkemellet friss zöldséggel és ropogós kenyérrel. Az ital már felmelegedett, de még fogyasztható volt.

Ekkor jött el a pillanat, mikor egy kicsit fellélegezhettem és a nagy utazás hevében csak ímmel ámmal követett itinert összevessem a valós helyzettel. Hatalmas meglepetéssel vettem tudomásul, hogy az útvonaltervező program totális csődöt mondott. Szerinte ugyanis 10.35-nek kellett volna lennie és 779 km-nek mögöttünk, ennek ellenére 843 km-t tettünk meg és 11.15 volt, pedig az 1 órás Svájci pihenő helyett alig 20 percet pihentünk, Ausztriában pedig szintén megspóroltunk 30 percet. A szieszta lefújva, megyünk tovább!

Az állami autópályát használtuk, melynek előnye, hogy 2 sávot kap az autós ingyen, viszont 90 km/h a korlátozás. Mivel az autósok 95%-a 130-140 körül autózott, mi is csatlakoztunk. 13.05-kor megérkeztünk Milanoba. Gyorsan ellenőriztem az itinert, hátha jut egy kis időnk a meseszép városra, de dobtam is hátra a papírt: 12.10-nek kellene lenni, ráadásul már 100 km-el többet tettünk meg. A 2x3 sávos bevezetőúton megtettünk pár 10 km-t, dugóban araszolgattunk látván minden létező irányt, csak az A7-es autópálya felé vezetőt nem. Negyed óra múlva elkezdtem figyelni azokat a táblákat is, amelyek a szemből jövők számára mutatták az irányt. Semmi. Végül 5 sávval arrébb, a szemből jövő sávban egy letérőnél észrevettem. Az immáron klasszikus piruett után, minek segítségével 4 sávot igénybe véve 180 fokot fordultam már meg is lódultam - érzésem szerint keleti irányba. Ez azért volt érdekes, mert nekünk nyugat-délnyugat volt a követendő irány, de az út az úr. Ez már csak két sávosra tervezett út volt, de szerencsére csíkok nélkül, így simán elfértünk hárman is. Plusz a motorosok. Nemsokára újabb tábla térített jobbra, majd egy térj jobbra, hogy utána balra mehess című turistagyilkos kombináció következett és rá is tértünk az autópályára. Nem, nem öregszem, még mindig nem szeretem az autópályákat, de az egyre növekvő késés az itinerhez képest sok jóval nem biztatott. 58 km-t tettünk meg az A7-en, majd az A21-re tértünk Torino irányába. Ez a szakasz olyan kihalt volt, hogy hirtelen nem értettem mi történt. Szerencsére még a pánik előtt megláttam az Astit jelző táblát. Ezen a 100 km-es szakaszon csak egy percet veszítettünk, pedig szinte végig 160-170-el repesztettünk. A 80 km-es autópálya használat ára 5,60 EUR volt.

A távolban feltűnő viadukt vagy híd már Cuneo-t jelezte 16.17-kor. Közben átléptük az 1200. kilométert. Alig háromnegyed órával később meg a francia határt.

Galleria di Tenda

Már fél órával korábban érezni lehetett, hogy valami következik. A számomra nevetséges Francia felirat (Franciaország olaszul), illetve az egyre durvább hajtűkanyarok jelezték, hogy valami közeleg. Hát valami közelgett is, csak éppen nem benzinkút, pedig így az 1250. km táján már nagyon követelte az autó a 3. adagot. Minden reményem Limone volt, ahol volt is benzinkút, ahhoz azonban, hogy megálljak, picit lassabban kéne járni - éppen előztem, így elmormoltam egy rövid imát és örömmel újságoltam az autónak, hogy drága francia benzint kap, bírja még ki. Kibírta - a hegy túloldala már Franciaország volt. A Tende alagút egy fincsi szerpentinbe torkollott - mintha versenyeztek volna, ki képes rövidebb úton leghamarabb levinni az autósokat a völgybe. A térkép szerint 8%-os az emelkedő, szerintem sokkal durvább volt. Mondjuk 18... Tende városára nem nagyon emlékszem, a Total kútra viszont annál inkább - kerek 50 eurót hagytam ott a 47,17 liter benzinért. Életem legdrágább tankolása volt... Addig...

Pár kilométeres felkészítő szakasz következett, majd egy olyan szerpentin, hogy a térképrajzolók fél liter vodka után fognak csak neki, akkor ugyanis megfelelő amplitúdójú a kézremegés. Előzni szinte lehetetlen, hármastól feljebb váltani szintén. Pihenőt tartani viszont ajánlatos, a természet ide dobálta az összes szépséget, aminek kiosztására a teremtéskor nem jutott ideje.

Családi háznyi szikladarabok

Hatalmas merőleges sziklafalak között kanyargott az út, a színskála összes színárnyalata jelen volt. A jó minőségű aszfalt miatt csodálattal gondoltam a helyi karbantartókra. Az út mellett kanyargó patakok csobogása beszorult a hegyek közé és a fürge hegyi erecskék lazán kergetőztek az óriási kövek közt. Nagy kár, hogy az ilyesmit a fénykep nem képes visszaadni! (a képen látható kövecskék valójában 4-7 méteres kolosszumok)

Így érkeztünk meg Nice városába, a mai nap úticéljába 18.21-kor. A továbbiakról nem szívesen beszélek, de a teljesség kedvéért ide kívánkozik a hotel keresése is. Számomra teljesen világos volt, hogy egy F1 Hotel csak autópályán lehet. Ne kérdezze senki miért, ez tény volt és ez minden. Ezért 1,80 Eur ellenében felhajtottunk az autópályára, ahol alaposan bedugultunk. A hatalmas dugót enyhítendő elkezdett zuhogni az eső. Teljes 5 percig esett, ekkora megindult a sor is. Az itiner szerint Cagnes sur Mer volt a következő állomás, így a 49-es letérőn letértünk. Igen ám, a távolban megláttam, hogy a 48-as letérő Villeneuve Loubet, a szállásunk! Nosza, vissza a sztrádára újabb 1,80 EUR ellenében. Ekkor már nem nagyon gondolkodtam, így Nizzában újra fordultunk. Villeneuve Loubet-et bejártuk keresztül kasul, de sehol nem találtuk a hotelt. Ekkor láttuk meg: Hotel F1 fenn a dombon! Hurrá! A dupla körforgalomból ügyesen meg is érkeztünk a hotelhez - csak éppen hátulról. Bokrok és vastag kerítés választottak el bennünket. Visszaút csak egy, az is egyirányú és a sztrádára vezet... A fáradság és a düh elkezdte emészteni az idegeim. Újabb 1,20 euróért leengedtek a sztrádáról. Ekkor jöttünk rá, hogy nem is Villeneuve Loubet-ban, hanem Antibes-ben vagyunk már, sőt, nemsokára megérkezünk Cannes városába. Ami a térképen hosszú kilométereknek látszott, az a valóságban csak egy ugrás volt. Körbejártam a várost, megcsodáltuk a villákat, rezidenciákat, a leírhatatlan gazdagságot. Ettől aztán a gondolataim is rendezni tudtam és újra nekifutottunk. A sztrádán (újabb 1,20 euro...) visszamentünk Villeneuve Loubet-ba és lassítottam a tempón. Ennek köszönhetően körülbelül 2 perc alatt kiszúrtuk az F1 Hotelt. Az óra 20.34-et mutatott, a kilométer számláló 1402 km-t, tehát a hotel keresése 133 percig tartott és 107 km-t tettünk meg...

F1 hotel a szállásunk

A Hotel Formule 1 egy nagy csalódás volt. Pozitív értelemben. 28 eurós árával a lehető legolcsóbb szállás volt, így nem is vártunk tőle sokat. A bejáratnál angolul is beszélő idősebb bácsi ült, aki úgy kezelte a számítógépet, mintha úgy született volna. Megmondtam az Internetes kódot, ő beütötte, megkérdezte, kérünk-e reggelit és már nyomtatta is a számlát. Ebben a hotelben kulcs nincs, minden ajtó számkódos, a kód a számlán található. A reggeli ára 3,40 euro volt fejenként, így 34,80-al lettünk szegényebbek. A szoba takaros volt, egy franciágy és felette még egy 3. ágy. Az egyik sarokban mosdó, a másikban TV. Zuhany és WC a folyosón - automata és közös. Automata a villanykapcsolás, a WC lehúzás. Egyedül a folyosón keringő zuhanyszag árulkodott arról, hogy a legolcsóbb hotelben szálltunk meg. A zuhany után meg szerettük volna tervezni a másnapi programot, ebből azonban semmi nem lett, mert ütésszerűen elaludtunk.

Portéka	Ár
Benzin (46,32 l, BP Austria)	41,60
Benzin (47,17 l, Total France)	50,00
Autópálya (Italy)	5,60
Autópálya (France)	6,00
Hotel F1 + reggeli	34,80
Összesen	138,00